Murghab
, azaz egy jó köpés a kínai határ, kocsival! Utánunk csináljátok? :)
Nade nézzük mi is történt velünk, mióta nem jelentkeztünk...
Khorog-ba csütörtökön este értünk, gyakorlatilag péntek hajnalban. Reggel kicsit nehezen indult a boot, így addig vakardóztunk, míg az afgán konzul úr a 2-ig tartó munkaiő ellenére f12-kor azt mondta, hogy inkább jöjjünk vissza hétfőn (9-re, 11-re meglesz a vízum),
így a tervezett afganisztáni kiruccanásról le kellett mondani. Nem baj, elég rohanós lett volna, du. 4-kor bezár a határállomás, és addig még vissza is kellett volna érni a meglátogatandó hegyi tótól, állítólag irányonként 2 óra lett volna az út.
Rohanás az egész, és a vízum fájdalmasan drága (50USD/fő+100USD/kocsi)
Pénteken mászkáltunk kicsit a városban, néhányan szereltek, utána Árpival kiegészülve (átült a tűzoltóból) indulás a Pamir highway-en keletnek, a Bulunkul tó felé. Az út szépen egyenletesen emelkedik 4000m környékére, és ezt a magasságot nagyjából tartja is egészen a kínai határig.
Nem írtam még róla, de a világnak ebben a részében nagyon népszerű dolog, hogy az úton egyszercsak van egy ellenőrzőpont sorompóval, ahol meg kell állni, bevinni az útlevelet, kezet fogni az összes rendőrrel,
elmondani, hogy nem értem, hogy mit mond. Ezután beírják az adatainkat egy kockás füzetbe. Vagy próbálnak pénzt, cigit, cukrot, akármit lejmolni, vagy nem, és utunkra engednek. A Pamir highway elején levő
ellenőrzőpont gyakorlatilag fixen 20 Somos/kocsi (Tajik pénz, 50Ft/Somos) tarifával dolgozik, anélkül egyszerűen nem akartak átengedni, valamiféle pecsét problémára hivatkozva. Fizettünk, mentünk.
Az út egészen jó minőségű, bár helyenként jó gödrös. a forgalom elég gyér volt, nem erre számítottam, lévén ez az egyetlen használható szárazföldi út Kína felé ebben a régióban.
Fogalmam sincs, hogy hol hozzák a bóvlit...
Egy híd
Tarktorista srác, a zöld oldal már Afganisztán:
A korábban már jól megszokott 40-45 fokos hőség helyébe hószállingózás és heveny oxigénhiány jött, amiből azért adódtak problémák.
A tónál tervezett kempingezés elmaradt, mert hiába van nyár, ebben a magasságban igencsak mínuszok dübörögtek, a b. megoldásként ajánlott vendégházszerűségben aludtunk.
A szállásra megérkezés előtt még azért a németek Niva-ját vontattuk vagy másfél órán keresztül, mert a vize megint forrt az erős mínuszok ellenére - sztem megint megadta magát a hengerfej tömítés, vagy maga a hengerfej.
A szállás eléggé szükségjellegű volt (állítólag), én sajnos ezt már nem tudom, mert legfőképpen a korábban megevett, megivott dolgok magamban tartásával foglalkoztam, leginkább kevés sikerrel. Ezt még az is megfejelte, hogy az udvaron 1 db deszka guggolós budi volt a kb 20 főre,
akik közül mint később kiderül jelentős számban küzdöttek hasonló problémákkal - közönséges magassági betegség - nem véletlen, hiszen néhány óra alatt emelkedtünk 1800m-ről 4000 fölé. Reggelre jól lettem, így a kocsit visszakormányoztuk a kemping helyéül kijelölt Bulunkul tóhoz,
mert állítólag szép. Tényleg az volt, kifejezetten.
Sőt közel hozzá van egy gejzír is, amit koordinátákkal sikerült csak megtalálnunk, iszonyúakat offroadozva, a pusztában, mocsárban utatkeresve, eltévedve, stb.
A gejzír nem érte meg a sok időt (akkora, hogy otthon is tundék ilyet csinálni), de a terepezés nagyon tuti volt. Úgy eltévedtünk, hogy csak vmi helyi túrázók+pásztorok segítségével találtunk vissza az ösvényre. A GPS térkép szerinti piste helyenként már rég nem létezett.
A kiút végülis egy mocsáron keresztül vezetett, eleinte nem gondoltuk, hogy oda be lehet menni, de az Explorer hibátlanul vette az akadályt.
Sajnos a móka igen sok időnket elvitte, így az út "melletti" érdekességeket - néhány órás letérők egyenként, pl. 3800 méteren levő barlangrajzok, régi kínai sír - ejtenünk kellett, mentünk Murghab-ba egyenesen, ahol a charity program következett.
A németek (a duó höly tagja) szereztek 10 tolókocsit a Murghab tartományban élő mozgássérültek számára, amit jó 7000 kilométeren keresztül hoztak az autók (jórészt a tűzoltó), és végre átadhattuk őket.
A tartományban (28e négyzetkilométer) 40e ember lakik, ebből 800 mozgássérült.
Sajnos csak a helyi vezetővel sikerült találkozni, így az átadás leginkább egy pártértekezletre hasonlított, de nem baj, legalább beültem a tatományvezetői székbe kicsit, megcsapott a hatalom szele.
Voltak beszédek, tolmácsolás, még beszéd, stb. A vezetőnek a szeme se állt jól, megerősítette ezt a helyi francia önkéntes hölgy is, aki azt javasolta, hogy pénzt ne adjunk neki, mert ellopja:)
A murghab-i szállás nekem egészen tetszett, ha sütött a nap, egészen kellemes napmelegítette átlátszó tetejű közösségi helyiség volt, a fürdő pedig orosz rendszerű: egy dézsa, meleg vízzel, és egy kancsóval locsolhattad magadra a vizet.
Végre angol wc, bár a gyakorlatban pottyantós volt, csak fölé tettek egy porcelánt, nem baj, végre lehet ülni:)
A "város" igencsak hozta a "világ-vége" hangulatát, egy igazi porfészek, ahol legfőképpen semmi sincs, csak ilyen pockok:
Eső alig esik, állítólag 100mm/év.
A vacsora kiváló volt, igen jót aludtunk, nem fáztunk, és a korai ébredés után elindultunk visszafelé. Időnk engedte, így az előző nap kihagyott egyik helyszínt pótoltuk:
felmentünk a Bazar Dara felé vezető ~4700m magas hágóra. Levegő semmi, de azért az öngyújtó a városi legendák ellenére simán meggyullad... 2m-es hófalak, látvány pazar, Explorer gond nélkül vette az akadályt, bár itta a benzint, mintha ingyen lenne (itt jó drága, ~350Ft a 80 oktános)
Utána a VinczeG és Árpi megszavazta, hogy térjünk el az útvonaltól, és menjünk a jobb, rövidebb úton vissza Khorog-ba, és hagyjuk ki az orszég déli határa mentén futó útszakaszt, és inkább menjünk el fürdőbe.
Így is lett, leszámítva, hogy ők ketten a fürdő helyett inkább kocsmába mentek:)
A fürdő (Garam Chasma) 40km délre fekszik - az afgán határ mellett kell Iskashim felé menni - kinézetre kb olyan, mint Egerszalók 20 éve, de szeparált fiú és lány résszel. A többség meztelen, a fördőruhásokkal (alsógatya) meg egy helyi ordítozik, nem értjük mit.
Belépő nincs, de mikor mér jöttünk elfele, akkor jött egy ember (az ordítozós) és akart vmi pénzt, végül meg is alkudtunk valamennyire, szerintem saját zsebre dolgozott...
Sajnos délután az Explorerben elszakadt a bal első stabilizátor rúd (pontosabban ledarálódott a végéről az anya), emiatt kicsit csattog a futómű, és az autó bólogatókutyává változott.
Szerencsére ez nem komoly probléma, majd később levágatjuk, és akkor csend lesz, bólogatás marad, majd mellőzzük a rénszarvas-teszt jellegű manővereket:)
Megálltunk az első szervíznél, ami pontosan úgy nézett ki, mit egy romos ház. Igazándiból "fényező műhely" volt, homokos padlóval, ideális párosítás. A cégér egy földbe állított autó alváz volt, nem lehetett eltéveszteni.
Néhány afgán srác volt a "mechanik", de sajnos éppen valami kajafélét (barnás tej) főztek, így nem tudtak velünk foglalkozni, de nagy nehezen kunyeráltam tőlük 15-ös crowa kulcsot, megcsinálom magam...
Persze, hogy nem tudtam, mert totál össze volt rohadva a csavar, hiába dolgozott egy napja rajta a WD40. Inkább tovább mentünk, és később egy gumisműhelyben sikerült flexet keríttetni, ahol levágták a felesleges alkatrészt.Itt épp megy a szerelés:
Elmagyaráztam, hogy nem kérjük pótolni. Nem kell ide nyelvtudás, csak activity-zni kell, már nagyon megy:)
Kicsit kezdünk fáradni, előjött némi hovágy, és társai, így felgyorsítjuk a dolgokat, indulás vissza Dushanbe (a főváros) felé. Az út első szakasza hibátlan tüköraszfalt, vicces, hogy ez egy 2-val alacsonyabb rendűnek jelölt út, mint a Tawildara-Khorog, ahol gyakorlatilag szétestek az autók.
Az utakat általában iráni munkások építik. Erről jut eszembe, hogy furcsa ez a vidék. Üzbegisztánban tadzsikul beszélnek, Tadzsikisztánban meg jórész kirgizek laknak. Sztálin jól megkavarta itt a dolgokat... Volt is ebből probléma, 1992 körül elég komoly származás alapú népirtás folyt itt, ahol most békésen üldögélünk.
Az útmódosításnak köszönhetően kicsit előbbre vagyunk a tervezettnél, így a Khostav-ba tervezett szállást a megtekintés után leszavazzuk, és megyünk tovább.
Egy icipici kamionparkolóban volt egy ház, amiben hullott a vakolat, és volt a földön 7 matracszerű izé, inkább alszom állva.
Mentünk tovább, megállunk, amikor nem bírjuk már ébren. Az út maradék része az egész túra lenehezebb szakasza volt, gödrök, folyóátkelés vaksötétben.
Egy hídon keresztben teljes szélességben 50cm szélességben 50cm mélyre be volt szakadva az "utfelület". Szerintem nappal visszafordulunk...
Hogy a portugáloknak a Passat-tal hogy sikerült mindezeken átjutniuk, számomra rejtély, szerintem csalnak:)
A tűzoltónak fogytán a benzinje, és hajnali 2-kor viszonylag nehéz benzinhez jutni az afgán határ mentén - nekünk valahogy mégis sikerült.
Sőt a folyómederben - ismét - leszakított futóművükhöz is sikerült egy hegesztőembert ugrasztaniuk, fél órán belül meg is jött. Addig főztünk Smack-et, nagyon jól sikerült:)
Sajnos Barnabás a tűzoltóból a helyi főzőn készített hasonlót, ami benzinízű lett, így 2 napig hányt tőle. Kap tőlem egy gázfőzőt, ha hazamentünk...
Nekünk Khulab-ig sikerült jutni(tűzoltó elment Dushanbe-ig!), megtaláltuk a világ legszarabbabb drága holtjét. 70USD/szoba, és víz sincs, csak reggel. A wc-t az odakészített 10 db 2L-es PET palackos vízzel lehet "lehúzni". Ez itt a bojler biztosítéka a fürdő falán, szívmagasságban:
A bejáratnál az ajtóval szemben üres akvárium, a tetején egy orosz tényérsapka. A lépcsőház rettentő dohos, pedig a hotel még gyakorlatilag még épül. A portugálok (Joao&Joao) is itt aludtak meg, nekik kidőlt a válaszfaluk. De legalább alkudtak emiatt a szobaárból:)
Reggel usgyi, város elhagy, irány Dushanbe, de előtte még vissza Nurek-be mert Árpi egy hete ott felejtette a notebook töltőjét, VinczeG pedig a sörbontó gyűrűjét és a karkötőjét.
Egyik se lett meg, de sikerült kideríteni, hogy melyik takarítónő dobta ki. Csodálatos a talált tárgy kezelési folyamatunk...
Még egy kis fotózkodás a víztározónál, és legyűrjük a maradék 40km-t és vége a rally-nak.
Fáradtak vagyunk, mindenünk koszos, kocsiban káosz, de rendben vagyunk.
Az Explorer rémesen néz ki, de a stabilizátort leszámítva hibátlan! Nagyon megkedveltem ezt a "kis" kocsit.
Végül az utolsó napon a Niva és a rendezői Nissan (Vanette Cargo) is végleg megadta magát. Az egyiket aladták, a másikat ott hagyták, majd lesz vele vmi.
A Nissan már nagyon a végét járta kellőképpen megviselte mikor vizet szívott egy patakátkelésnél, azóta lényegében a saját füstfelhőjében közlekedett.
Mi most Dushanbe-ban próbáljuk eladni az Explorer-t és a tűzoltó Merci-t, reméljük sikerül.
Eközben várost nézünk, éttermezünk, van egy Jackie nevű vicces, kicsit idegesítő önkéntes segítőemberünk, aki egyébként taxis, és állítólag nagyon híres ember. Még a mongol karateválogatottal is le van fényképezve, és folyton köszönő sms-eket mutogat, sokat költ önreklámra, folyton magát dicséri minden nyelven:)
Nem baj, tényleg nagyon fájni kis étterembe vitt minket, és állítólag ma vami kiváló fürdőhelyet mutat...
<kép>
Utolsó pillanatban futott be az infó: a tűzoltós srácok Jekaterinburg-on keresztül nem tudtak hazarepülni, mert nincs orosz vízumuk.
Mi Chelyabinsk-en keresztül mennénk. Ellentmondó infók jönnek, a hivatalosabbnak tűnők szerint nem lehet.
Persze a reptéren senki sem tudja megmondani, pedig holnapután onnan fordítanának vissza...
Valszleg a safe megoldás felé megyünk: veszünk egy másik jegyet. megvettük. Fájt. Nem örülök, de ezt most betudjuk tanulópénznek...
Kis statisztika:
- 7738 megtett kilométer
- 1080 liter benzin (sztem legalább 100-al kevesebb, a vödrös helyeken mindig átvertek, nagyon)
- ~50 kockás füzetes beírás "regisztracija"
- 6 zacskó Smack
- 3 gyorshajtás, ebből 2 kidumálva
- 0 db defekt! (egyedüliként a mezőnyben, GoodYear Wrangler 235/85R16)
- 1 kipufogó hegesztés, 1 stabilizátor szakadás
- 0 baleset (az egész mezőnyben, össz. kb 80.000Km!!)
- Feleslegesen hozott dolgok: volatak... majd összeírom.
Nagyon varunk Titeket haza!
VálaszTörlés